22. Fejezet - KONZULTÁCIÓ

Jammie, Devis és Melody a Cruleyban találkoztak. A kis vendéglő szinte üres volt az esti órákban, amikor lány forró légáramlattal megérkezett a helységbe. A nyár közeledtével egyre melegebb lett az időjárás, a tavasz mondhatni már elvonult  füllesztő nyarat hagyva maga után.A két fiút az egyik hátsó boxban találta Devis laptopja mögött.
- Sziasztok! - köszönt természetesen, pedig teljesen abszurdnak találta azt, hogy ők hárman találkozzanak, ráadásul alig 24 órával a tegnapi események után.
Amikor megbizonyosodtak arról, hogy nem követi őket semmi, lekanyarodtak a Colwall felé vezető lehajtón és megbeszélték, hogy másnap utánanéznek Devis és Fredico ügyének. Melody kényelmetlenül érezte magát a két fiú társaságában, kis ellentétet, halvány feszültséget vélt felefedezni és nagyon fusztrálta,hogy ez miatta alakulhatott ki kettejük között.
Most leült Devis mellé, Jimmievel szemben és megkérdezte:
- Lemaradtam valamiről?
Devis összeszorította a száját, így jelezte, hogy nem kíván szólni, de Jammie rögtön rávágta:
- Semmiről, most érkeztünk mi is.
Melody maga mellé tette táskáját.
- Oké, akkor szerintem előbb ti meséljetek arról, hogy az árnyékőrök világában mit lehet tudni Fredicotól... a legendán kívül.
- Semmit. - vágták rá egyszere.
- Ööö...okké, nincs valami titkos archívumotok vagy könyvtáratok?
- De van. - mondta Devis - De Fredicoról biztos nincs a publikus nyílvántartásban semmi. A Tanács még a nevét sem szereti hallani.
- Félnek, hogy valaki lázadást indít Fredicora hivatkozva. - vette át a szót Jammie - Mostanában pedig sokkal érezhetőben több dolgot titkolnak előlünk. Kamu sztorik és eltusolt ügyek, kitalált alibik... nagyon nem profin csinálják. Lerí róluk, hogy nem a valóságot mondják.
- Valahogy nem lehet feltörni ezeket az adattárakat?
- Nem igazán. Olyan lenne mintha nálatok a katonaság, vagy az FBI adattárát feltörni...
- Nincs valaki aki meg tudná csinálni?
Jammie megrázt a fejét de Devis nem reagált. A fiú a gondolataiba merült.
- Ismerek egy srácot. 20 éves kb. és nagyon profi... de már nagyon rég találkoztam vele. Ha minden igaz valahol Amerikában kell lennie. Egy világjáró árnyékőre.
- Valahogy kapcsolatba tudsz lépni vele?
- Talán. - pötyögött a számítógépen  Devis - New Orlensban van. - fordította a laptopot Melody és Jammie felé. - Ennél nagyobb kédés az, hogy megbízható-e. Felfoghatatlanul, rohadt nagy bajban lennék ha beköpne minket.
- Kétlem, hogy megtenné - mondta Jammie. - manapság szinte senki nem ért egyet a Tanács elveivel. Régen minden más volt. És érezhetően nagyobb a feszültség is.
- Úgy látom, hogy meg kell próbálnunk. - nézett Melody felváltva a fiúkra. - Csak finoman utánajárunk, hogy megbízható-e ez az akárki.
Ebben mindhárman egyetértettek. Úgy határoztak, hogy Jammie a héten meglátogatja a fiút Amerikában és kis megfigyelésnek veti alá.
- Visszatérve az eredeti témához, Devis, nincs valamiféle családfátok vagy feljegyzésetek a Milross generációkról?
- Ha van, az biztos Londonban van. Apám lakását nem ürítettük ki. Körülnézhetek ott, hátha találok valamit.
- Rendben, tehát én valószínű New Orlensba megyek, Devis Londonba - összegezte Jammie az elhangzottakat - Így a legjobb, Melody, te maradj a háttérben.
- Vaaaagy esetleg finoman rákérdezhetnék Mr. Milrossnál a családodra, Devis. - mondta Mel.
- Vaaaagy esetleg maradhatnál a háttérben, ahogy mondtuk. Melody, talán még nem érződik a dolgon, de ez egy kifejezetten veszélyes próbálkozás. A legjobb lenne, hogyha senki nem tudna arról, amiről te már tudsz.
- Az a helyzet, hogy lavinexi kiruccanásunk során talán fogvatartóinknak feltűnt, hogy ott vagyok. Akárhogy is nézzük fiúk, ebben már nyakig ülök. És bár nem tudjuk, hogy milyen összefüggés van Devis és Fredico között és azt sem, hogy kik tartottak fogva minket, de abban biztos vagyok, hogy engem a hajamnál fogva sem tudtok már kiráncigálni a világotokból. - gesztikulált hevesen a lány - És nehogy azt gondoljátok, nekem az ínyemre van ez az egész. Nem, nem, nem értem, hogy keveredhettem bele és mi történt az utóbbi hetekben. A kedves kis világomat eléggé felborítottátok, mióta megérkeztetek. Akkor legalább egy kis beleszólásom hadd legyen az események folyásába.
A fiúk lefagyva ültek.
- Csak az a gáz Mel, hogy nem egy kalandfilmben vagyunk, ahol másodperceken belül meg tudunk menteni...
- Ezt értem. És azon felül, hogy nem szorulok megmentésre, mégegyszer elmagyaráznám, hogy csak Mr. Milrosshoz megyek látogatóba, nem a Tanács nagytermébe sétálok be.
Kisebb örlődések utána fiúk végül belementek az alkuba és mindhárman feladattal felvértezve indultak haza a Cruley-ból.
Amikor Melody hazaért felhívta Hannaht és megkérdezte hogy van. A lány nem emlékezett semmire a bizonyos ottalvós estéről, és egy kicsit bántotta, hogy nem mondhatja el az igazat barátnőjének, örült, hogy nem kellett magyarázkodnia.

21. Fejezet - MENEKÜLÉS A MENEKÍTŐVEL

Ismételten. Nagy üvegterem, poros ablakok, vastag öreg faajtó, dörrenés, gonosz vigyor és csuklya.

Meldoy felriadt. Mélyen beszívta a levegőt és megpróbálta lelassítani a szívverését. Hiszen ez csak álom. Másodszorra.
Mellette Devis ült és maga elé meredt. A lány kíváncsi volt, mire gondolhat. Valószínűleg a szökésen törheti a fejét...
Ezek a gondolatok kavarogtak fejében, amikor mellette a fiú felkapta a fejét.
- Ez nem lehet igaz... a hülye fejét... - motyogta, miközben talpra ugrott.
- Valami történt? - kérdezte óvatosan a lány.
Mielőtt Devis válszolhatott volna előttük a levegő vibrálni kezdett és pár másodperc múlva egy szőke fej és fekete bakancsok bukkant fel előttük.
- Jammie??? - kiáltott fel a lány.
Válasz helyett Jammie a szájára helyezte a mutatóujját és azt suttogta:
- Egészen pontosan 4 percünk van kijutni a partig. Őriznek és már azt is tudják, hogy megérkeztem, úgyhogy most padlógáz, ha nem akartok meghalni. Gyerünk. - hadarta.
Kilőttek. Rohantak, a cipőik sarka csikorgott a fordulóknál, Melody szíve a fülében dobogott, a tüdeje nem tudott elég oxigént magához venni és csak homályosan látta a szeme szegletéből a mellette futó két alakot. Mintha mögöttük is kiabálás harsant volna. Ettől még egy sebeséggel magasabbra kapcsoltak, kirohantak a dokkból, kerülgetve a raktárakat és rakodóhelyeket. A kifulladás határán megpillantották az óceán vizét és a békésen ringatózó hajókat. Csak pár másodperc és a mólón jártak. Jammie után vetették magukat egy nagyobb fehér motorcsóbakba és mire alakokat pillantottak meg a parton, már eléggé kint jártak a nyílt vízen.
- Nem fognak utánunk jönni azzal az eltűnős dologgal? - kérdezte kifulladva Melody. Hangját szinte elnyelte a motor bőgése.
- Nem. - válaszolt Devis - nem fognak kockáztatni. Mielőtt megjelenének kicsinálnánk őket.
A lány ebben kételkedett, bár biztos volt abban, hogy a mellette ülő két fiú tud verekedni.
Mikor némiképp lenyugtatták magukat, Jammie megszólat.
- Egy harminc kilóméterrel arrébb a parton kikötünk, aztán fogunk egy kocsit és pár óra múlva, ha minden jól megy Collwallban leszünk. Kajáról már gondoskodtam. - mutatott az fehér bőrülés mögé - ha pihenni akartok, most van egy fél órátok, úgyhogy hajrá. És nem kell semmit megköszönni. - közölte, majd a kormány felé fordult.
Devis megveregette a másik fiú hátát, majd a hajó hátsó részébe ment, ahol a napozó részre leheveredett és pár perc múlva már szuszogott is.
- Jammie... - szólalt meg halkan a lány - nagyon sajnálom, hogy nem kerestelek a... hm... az incidens után, de...
- Elmondta neked.
- Igen. Ami azt illeti tudatosan kerültelek. Nem tudtam volna mit mondani... tudod például röhejesen hangzott volna, he odaállok eléd és közlöm, hogy tudom hogy mi vagy.
- Nem értek egyet ezzel az egésszel, de tudod, hogy most már mindegy. Nem fogom beköpni Devist a Tanácsnál. Nem vagyok talpnyaló, másrészt Devis a haverom, bár szerintem az, hogy te is tudsz erről az egészről nem fog neked semmi jót hozni... hisz láthattad. Már vadásznak rád. És ne hidd, hogy ha elkapnak nagyon kedvesek lesznek veled.
Egy ideig hallgattak.
- Van egy legenda. Tudnod kell, hogy a Tanács mindig más városban ülésezik, így sosem lehet a nyomára bukkanni. A középkorban, Rómában élt egy fiú, egy árnyékőr, akit Frediconak hívtak. Az ember, akinek az árnyékaként élt egy gazdag ember lánya volt. Az apjának nagy palotái voltak, meg hatlovas hintói. Aztán a lánynak született egy húga. A kislány gyorsan felnőtt és gyönyörűszéppé cseperedett, és Rómában minden ifjú az ő kegyeiért esedezett. Ám Viola, mert így hívták a lányt, senkinek nem engedett, makacs volt és rengeteg időt töltött a szobájának az erkélyén ami növényekkel volt telezsúfolva. Ilyenkor mindig Fredicoval töltötte az idejét, de erről senki nem tudott. A szerelmesek minden titkukat megosztották egymással, többek közt a fiú elárulta azt is, hogy micsoda ő valójában. A Tanács nemsokkal ezután mindenre rajött és Violát megkínoztatta és az akkori szokásokhoz híven máglyán elégette. Viola, bár nem volt boszorkány és a bűne csak az volt, hogy olyat tudott, amit nem szabadott volna, szörnyű halállal lakolt. Sikolyai hallatára a mese szerint Fredico a Tanácsterembe rontott és elátkozta az összes árnyékőrt. Aztán eltűnt a föld színéről. Azt beszéli, a Tanács a mai napig keresteti őt, vagy a leszármazottait, hogy végrehajtsák azt az ítéletet, amit még soha senkin, ugyanis Fredico volt az első és az utolsó az  árnyékőrök közül, aki a szerelemes lett egy emberbe és kikotyogta a nagy titkot.
De úgy látszik a sors valahogy úgy hozta, hogy az én észlény barátomnak a nyomdokaiba kell lépnie - tekintett hátra Jammie - bár erre még gondolni is rossz. A legenda azt meséli, hogy egyszer eljön Fredico leszármazottja és elköveti ugyanazt bűnt amit az őse elkövetett. Hogyha a tanács elfogja a leszármazottat és bevégzi az ítéletet, Fredico átka megtörik.
Melody remegett annak ellenére, hogy május vége volt, és a fátyolfelhők mögött a nap sápadozott.
- Mi nem... nem vagyunk szerelmesek.- mondta és ő is hátranézett a békésen alvó Devisre. Sötét haját a menetszél borzolta, izmai elernyedtek, de így is lehetett látni milyen erős. Vonásai ellazultak, most kivételesen semmilyen érzelem nem tükröződött rajta. A lány visszafordította a tekintetét Jammire. - Mi az átok?
A fiú hallgatott.
- Jammie? Mi az átok?
- ...
- Jammie???
- Fredico úgy átkozta meg az árnyékőröket, hogy többé nem érezhetünk semmit. Persze az érzékszerveink működnek, látunk, hallunk meg minden, csak semmit, beleértve a szeretetet, gyűlöletet és szerelmet nem érzünk. Az életünk üres, persze, hogy akarjuk, hogy megtörjön az átok. De ki a fene gondolt volna arra, hogy Devis Fredico leszármazottja.
- Nem hiszem, hogy ez így lenne.
A fiú megcsóválta a fejét.
- Mindenesetre ki kellene nyomoznunk.
A párbeszéd abbamaradt, mert nem messze  a parton fényeket véltek felfedezni.
- Haver! - kiáltott hátra Jammie - Itt vagyunk, ébresztő!
A kormányt jobbra tekerte és amikor már olyan közel értek a parthoz, hogy ki tudták venni az onnan induló utcákat Jammie így szólt:
- Látjátok azt az utcát? Ott a nagy sárga és a zöld épület között. Amikor a parthoz érek kiugrunk és felsprintelünk a második párhuzamos utcáig. Ott balra fordulunk, ha minden igaz találunk ott egy autót. Beleugrunk, én vezetek, a többit majd késöbb. Fontos, hogy nagyon gyorsak legyünk, mert a nyomunkban vannak. Onnantól, hogy Devis vagy az én lábam itt a földhöz ér, onnantól tudják hol vagyunk, egészen addig, amíg be nem szállunk a kocsiba. Ha nem tudnak követni, akkor jók vagyunk.
A következő pillanatban befaroltak a kikötőbe. Jammie még egy utolsó tekert a kormányon, mire a csónak a betonnak ütközött. Melody elrugaszkodott, érezte, hogy mellette a két fiú is ugyanezt teszi. A becsapódástól megremegtek a térdei, de nem esett el, ahogy visszanyerte az egyensúlyát, a tőle telhető leggyorsabb iramban rohanni kezdett. Amikor beért a sárga és a zöld ház közé, kiszúrta az autót és megcélozta. Mellette Jammie loholt, egy fél méterrel előtte Devis, és a lánynak az az érzése támadt, hogy őt fedezik, de gondolkozni nem maradt ideje, mert elérték a kocsit. Melody feltépte a jobb hátsó ajtót és beugrott az ülésre. A kormány mögé Jammie került, Devis pedig az előtte lévő helyet foglalta el. Jammie beindította a kocsit és tövig nyomta a gázpedált. A kocsi megugrott a hirtelen gyorsítástól és hihetetlen sebességben végigszáguldott az utcán.
- Mindenki megvan? - kérdezte Jammie.
- Persze. - válaszolt Melody.
Jammie Devis válaszát meg sem várva ezt mondta:
- Hihetetlen gyors vagy emberhez képest.
És mosolygott hozzá. Melody a visszapillantó tükörben látta, ahogy rávillantja csillogó szemeit.

20. Fejezet - BAJBAN IS

- Értem - mondta Devis a lány beszámolója után - tehát valami nagyobb dologgal állok szemben.
- Hogy érted, hogy állok szemben? Ebben már én is nyakig benne vagyok! - emelte fel a lány a hangját.
- Melody. - Devis a lány szemébe nézett - Ezt nem akarhatod. Nagyon veszélyes és szinte még semmit nem tudunk erről az egészről.
- Nélkülem most azt sem tudnád, hogy valaki olyant keresünk, akin csuklya van! - veszekedett a lány.
- Dehogynem! Hisz én is láttam! Sőt! Téged és a szöszi barátnődet még meg is mentettelek tőle!
- Jaj de nagyra nőtt valakinek az arca! - modta Melody kínosan nevetve. - Úgy értem... ajj, nem úgy gondoltam. Hálás vagyok érte, meg minden, de... te nem gondolod, hogy együtt többre mennénk?
- Mel, én csak az érdekedben beszéltem. Nem akarom, hogy egy olyan dolog miatt keveredj egy jókora bajba, amiről elvileg nem lehetne tudnod.
Csend borult rájuk. A halk hullámok lökdösték a hajókat és gondolataik messzi vizekre sodródtak. Melody azon töprengett, vajon igaza van-e Devisnek. Hiszen egyszerű emberként nem szabadna tudnia az árnyékőrök világáról! Na de az a megmagyarázhatatlan álom. Kirázta a hideg, ahogy a fenyegető hangra gondolt.
- Segíteni szeretnék!
Devis egy hosszú mádodpercig a lány szemébe nézett, aztán elnevette magát.
- Tudod - mondta - te vagy a legmakacsabb ember, akit ismerek.
- Ó, köszönöm a bókot! De ugye tudod, a hallgatás beleeggyezés.
- Nem mintha nelked szükséged lenne a beleeggyezésembe...
- Na látod, ebben igazad van! - mosolygott Melody.
- De ahoz, hogy segíteni tudj, tanulnod kell! - mondta Devis.
- Mégis mit?
- Az árnyékőrökről mindent, a történetüktől kezdve a képességeinkig. Na meg persze - tette hozzá - egy kis testedzés is rád férne.
- Tudod mit? Rendben! De az biztos, hogy addig nem nyugszom, amíg ki nem derítem, hogy mi folyik körülöttem!
- Te aztán határozott vagy!
Melody elégedetten mosolygott, aztán állásba tornázta magát és a kezét nyújtotta az ülő fiúnak.
- Kösz. - mondta Devis és ő is felállt. Ahogy egy szintbe kerültek egy másodpercig kéz a kézben csak pár centi választott el őket egymástól.
Lélegzetvisszafolytva áltak, aztán Devis hangosan kifújta a levegőt és elhúzta a kezét. Melody lesütötte a szemét és a farmere hátsó zsebébe dugta a kezeit.
- Ömmm - Devis megdörzsölte az arcát - hazaviszlek. Későre jár.
- Oké.
Csendben visszindultak.
Hatalmas csarnokok és dokkok mellett haladtak el. A part mostanra kiürlült, amit Melody furcsált is, bisz még a bulizó fiatalok sem voltak a helyükön. Se egy rakodómunkás, se egy lődörgő részeg... halálos csend. - Miért pont ide hoztál? - kérdezte a lány.
A fiú már épp nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor hátulról egy sötét alak befogta a száját. Melody döbbenten fordította oldalra a fejét, de csak egy másodpercre látta az embert, aki fogva tartotta Devist. Eltorzult vonásai az erölködést mutatták, vicsorgásából kivillantak sárga, visszataszító hiányos fogsora.
Persze mielőtt Melody felsikíthatott volna, az ő fejét is hátrarántották és innentől semmire nem emlékezett.

1 óra múlva

Melody felemelte a fejét. Feje tompa volt és csak homályosan emlékezett a történtekre. Karjába és hátába szúró fájdalom hasított. A hideg földön ült, kezeit hátrakötözték, haja kibomlott a copfból, amit még Devis autójában csinált.
Devis!
Óvatosan körülpillantott a helységben. Szeme lassan szokott hozzá a szürke félhomályhoz. Körülötte óriási fémkonténerek voltak amik ilyesztőrn magasottak a földön ülő fölé. Odébb egy raklapokból épített torony magasadott, de a lány ajtót nem tudott felfedezni, azt valószínűleg ezek mögött lehetett volna megtalálni. Az egész tornacsarnok magasságú volt, talán olyan nagy is, de ezt Melody nem tudta megállapítani. Vele szemben egy fekete alakot látott a földön feküdni, de csak a sziluettjét látta homályosan. Óvatosan kinyújtotta a lábát és közelebb araszolt a fekvőhöz. Már épp föléhajolt volna, amikor megmozdult. A lány ijedten ugrott hátra.
Devis volt a földön fekvő alak, arca feldagatt, orra eltört, halántékára alvadt vér száradt.
- Jól vagy? - kérdezte Melody a fiútól - Mi a fene tört...
Devis némán a lány szájára szorította a kezét, jelezve, hogy a csevegés és tapasztalatnegosztás ideje még nem jött el, szemével pedig felnyársalta a lányt és azt tátogta:
- Megőrültél??
Pár percig mindketten lapítottak, de mivel úgy tűnt senki nem figyelt fel a zajukra csendesen talpraálltak és elindultak. A csarnok, amiben voltak gigantikus méreteket öltött és valószínű, hogy dokkmunkára használták valamikor régen mert hatalmas álványok és gépek álltak középen, ám szinte mindent evett a rozsda és két centis porréteg állt a dolgokon. A hely többi részén felhalmozott rakomány állt, többnyire rendezetten. A kijárat egy nagy vasajtó kívülről volt bezárva, de Devis nem kísérelte meg megrángatni a háromszoros hangerővel visszaverődő visszhang miatt. Az ablakok nagyon magasan voltak, és a koszos üvegen már nap szivárgott át.
- Már minimum délelőtt van! - súgta Melody - Anya ki fog nyírni.
- Egyszerre egy dologra koncentráljunk légyszíves! - krákogta Devis.
A lány felháborodva a fiúra nézett és tehetetlenül lengedte a karját az oldla mellé.
- A csuklyások viszont hamarabb megtaláltak minket, minthogy mi elkezdtük volna keresni őket... - suttogta Mel.
- Észrevettem! - morogta Devis.
Csendben továbbindultak. Mászkáltak, körbenéztek, de teljesen értelmetlenül, semmit nem találtak, amivel előrébb juthattak volna. Leültek egymás mellé a földre. Melody kinyújtotta és keresztbetette a lábát, fejét neki döntötte gy ponyvával letakart rakománynak. A fiú mellételepedett.
- Sajnálom, hogy majd magyarázkodnod kell a családodnak. - mondta folytott hangon - Nem így terveztem.
- Nem tehetsz róla. Bár igazán nem kellett volna elhozni Collwallból. Ott is beszélhettünk volna.
- Igazából oka van annak, hogy idehoztalak.
Melody felvonta a szemöldökét.
- Csak annyi, - folytatta Devis - hogy Lavinex az árnyékőrök városa. Emberek élnek itt, de titokban sok ezren olyanok is, mint én.
- Értem. És?
- Azt terveztem, hogy megmutatom a várost, de gondolom kiszagolták. Nagyon fontos, hogy tudd, nekünk soha senkinek nem szabad elmondani a Nagy Titkot. Soha az életben nem beszélhetünk egy embernek ilyen dolgokról. Nagyon sok szabályt megszegtem, érted? - sóhajtott.
Pár percig csendben ültek.
- Bajban vagy miattam?
- Valahogy úgy.

19. Fejezet - LAVINEX

Melody egy autó anyósülésén ébredt. Sötét volt, csak az jármű fényszórói vetettek erős fényt az autópája szürke, kopott aszfaltjara.
A lány ülő helyzetbe tornázta magát és rábámult a mellette ülő alakra.
- Jó reggelt hercegnő! - mondta Devis.
- Hol vagyok? - motyogta félkómásan Mel.
- Félúton Colwall és Lavinex között. - vigyorgott rá a fiú.
- Micsoda? Félúton? Ne, ne állj meg!
- Igazad van, már nem is félúton. Húsz perc múlva ott vagyunk. - mondta tovább mosolyogva Devis, de azért lelassított és behajtott egy pihenőhely parkolójába.
- Elraboltál! Úgy tudtam, hogy valami nem stimmel veled kapcsolatban. - megrángatta a kilincset - Engedj ki!
Devis megnyomott egy gombot a műszerfalon, mire az ajtó halk kattanással kinyílt. Melody kimászott és ekkor vette észre, hogy pizsamában és zokniban van.
- Te jó ég! Hannah!? - leüt egy hideg fapadra. Devis is kiszállt a kocsiból.
- Békésen alszik a szobájában. Még be is takartam.
- De... akkor mi volt az a...? Te voltál az? Elájultam! Tudtam, hogy valami nem stimmel veled! Várj... mit akarsz tőlem? Ne gyere közelebb! Haza megyek!
Ezzel hátat fordított a fiúnak. Kegyetlenül fázott.
- Mindössze 120 kilómétert kell gyalogolnod. - vigyorodott el Devis.
- Felhívok valakit. - vágta rá Melody vissza sem fordulva, miközben megtapogatta a zsebeit. De nem hogy mobil nem volt nála, még zsebei sem voltak. Visszafordult. Devis szemöldökét felhúzva nézett rá.
- Akkor bemegyek a motelba...
Nem folytatta, mert fentről gúnyosan nézett rá a villódzó toppless felirat.
Devis még magasabbra húzta a szemöldökét és elmosolyodott.
- Mit akarsz tőlem?
- Semmi rosszat. - válaszolt.
- Ez nekem nem elég. Mondj el mindent! - csattant fel.
- Amint beülsz a kocsiba.
- Te loptál??? - rökönyödött meg Mel - Persze, hogy loptál. Még is honnan a jó életből lenne ilyen autód...
- Ez a kicsike nem ,,ilyen‘‘ autó, hanem...
- Nem érdekelnek a jelzőid!! - vágott közbe.
- Gyere már! Légy szíves. Megígérem, hogy miután megnéztük a tengert, hazaviszlek. Hajnalra otthon leszel, senki nem fog tudni semmit.
- Ez nem igazán vigasztal.
Tíz másodperc csönd után a lány visszatrappolt a kocsihoz.
- Tudod, néha igazán... annyira... - mondta és becsapta maga mögött a fekete autó ajtaját.
Pár perc múlva beült mellé Devis is.
Az úton a fiú párszor próbálkozott kérdésekkel, de választ soha nem kapott. Végül benyomta a rádiót és látszólag mit sem törődve a lány hisztijével, elkezdett dobolni a kormányon.
Melody szinpadiasan sóhajtott és kibámult az éjszakába.
- A helyedben én nem lennék olyan durcás.
- Gondolod, hogy félek tőled? - kérdezte Melody.
- Eszembe sem jutott ilyen. - mosolygott a fiú.
Útközben a hátsó ülésen a lány átöltözött. Nem tudta, hogy Devis honnan szerezte a bőrcsekit, fekete farmert és sötétkék blúzt, de tetszettek neki a ruhadarabok. Még a bakancs is.
Lehajtottak az autópályáról és lassan beértek Lavinexbe.
Óriási kikötőváros volt Dél-Angliában. Forgalmas és fényűző a város központja, gigantikus felhőkarcolókkal és paloltákkal, ám a külváros hírhedt rossz környék volt. A kikötőbe egyedül nem volt érdemes kóricálni még napvilágnál sem, a peremen (ez az elterjedt elnevezése a városrésznek) pedig az emberek miniatűr lakásokban összezsúfolva éltek, de akiknek van fedél a feje fölött az szerencsésnek mondhatta magát.
Ebbe a városba értek be. A sztrádáról letérve a fiú otthonosan mozogva átnavigálta a kocsit a peremen. Az utcai lámpák fele nem világított, amit meg még nem vertek ki, az halvány fénnyel vonta be a kihalt környéket. Ami nem is volt olyan kihalt.
Amott egy hajléktalan mozdult a szemetes mellett egy kartondobozban. A sarkon kapucnis alak ácsorgott kezében dobozos sörrel. Két utcával arrébb egy hangos társaság ült a padok tetején a szebb napokat is látott parkba. Az sugarúton nem egy alulöltözött nő stoppolt.
Hamarosan, minden átmenet nélkül végeszakadt a negyednek. A reflektor erősségű lámpák zavarták Melody szemét és csodálkozva nézett  a megváltozott utcaképre. Csodálatosan kivilágított épületek, villogó neonfények, nagy bevásárlóközpontok és magas irodaházak.
A lány járt már Londonban és Bristolban is, sőt, már Berlinben is, de ez egyikhez sem hasonlított.
Devis ezúttal nem szólt hozzá, hagyta, hogy a lány nézelődjön.
Szélsebesen átszáguldottak a város ezen részén, a lámpák fénye világító csíkokká torzult a gyorsaságtól. Melody szonte érezte, ahogy az adrenalinszintje megemelkedik a szélsebes iramtól, a sportkocsi hangos zúgásától és a mellette ülő fiú közelségétől.
Kisvártatva lelassultak és az előbb említett érzelmek is eltűntek. A tükröződő üvegen keresztül Melody a tengert pillantotta meg. Csak egy pillanatra, mert a következő másodpercben megint eltakarta egy épület.
Devis leparkolta az autót egy kávézó előtt. Leállította a motort és a lányra nézett.
- Mit csinálunk itt? - kérdezte Melody.
- Gyere velem. - tért ki a válasz elől a fiú.
Kiszálltak az autóból. A fekete fényes felületen csillogtak a lápák fényei. Nagyon újnak látszott a jármű.
Bekanyarodtak egy kevésbé kivilágított utcába. A két házsor szédítően magas volt, kicsit talán félelmetes is, de nyomasztó mindenképp.
Végigmentek az utcán és kiértek a partra. Lavinexnek óriási kikötője volt, tucat számra álltak a teherszállítóhajók, óceánjárók, kisebb-nagyobb halászhajók és yachtok.
Most is nagy sürgés-forgás volt a kikötőben, munkások rakodtak konténerekből és raktárokból, a parta nyíló büfék és szórakozóhelyekből dübörgő basszus szólt, emberek ácsorogtak vagy ültek a padokon.
Ők azonban túlhaladtak a zsúfolt részen. Lassan mentek, mintha sehova nem sietnének, teljesen átlagosan. Egyszer jobbra fordultak, rá egy végtelenül hosszú mólóra. Körülöttük száz meg száz árbóc magasodott. Egy balos fordulattal rátértek egy kisebb ágára az útvesztőnek tűnő rengetegben. A hatalmas vitorlások teljesen elrejtették őket a parton lévő emberek szeme elől.
Devis letelepedett a betonra és lábát kinyújtotta a víz fölé. Kis habozás után Melody is mellé ült.
A sós tengeri szag keveredett a fiú kellemes illatával és a tőkesúlyok halkcsobanása hallatszott csak az éjszaka csendjében.
- Most már iga... - kezdte Melody.
- ...azán elmondhatnám. Igen.
- Az a valami kapcsolatban volt az egész... dologgal... Veled, ugye?
- Igen.
- Nézd, Devis, el kell mondanom valamit, am nagyon fontos lehet neked.
- Nem, az az igazság, hogy nekem kéne magyarázkodnom.
- De...
- Sajnálom, hogy megijesztettelek. Igazán semmi rosszat nem akartam.
Melody feszengett. El akarta mondani az álmát.
- Ami történt, az nagyon furcsa volt. Estefelé idegen... árnyékőrök jelenlétét érzékeltem. Követtem az ösztöneimet és Hannahék házához mentem. Akkor már láttam is őket, ketten voltak, elrejtve emberi szem elől. Még soha nem találkoztam velük, de nem tetszettek nekem. Nem olyanok voltak, mint én vagy bármelyik ismerősöm. Áradt belőlük a fekete rosszindulat, pedig mi nagyon békés nép vagyunk. Az arcukat csak egy pillanatra láttam, de felismerném őket, ha szembe jönnének. Fekete csuklyát viseltek és...
- Várj, várj, mit mondtál? - Melodynak rossz előérzete támadt.
- Azt, hogy csuklyát viseltek.
- Ez biztos?
- Persze, hogy az!
Csuklya. Melody szemei előtt furcsa álma lebegett a nagy tükörfalú terem a faajtóval. A sötét alak, aki csuklyát viselt. És ma este. Amikor elájult, fejében ezernyi kép kavargott, amiből nem sokra emlékezett, de valahogy egy feket kámzsás alak megragadt az emlékezetében.

Christmas time:)

Minden kedves olvasómnak boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

18. Fejezet - ÁLOM ÉS VALÓSÁG

Óriasi tükörfalú terembe lépett. Lépései visszhanhoztak a gigantikus helységben. A sötét, nyikorgó parkett minden mozdulatára felnyöszörgött, mintha sok száz év után már fájt volna neki, hogy rajta járnak.
Kopp. Kopp. Kopp.
Lépései halk neszei minden irányból felerősödve tértek vissza a lányhoz, utána pedig tovább szárnyaltak betölteni a legeldugottabb sarkot is. Az egyik falon hatalmas ablakok húzódtak gyér napvilágot közvetítve a szobába, sugaruk vetette fényben porszemek táncoltak, mintha az égvilágon semmi gondjuk nem lenne...
Hirtelen nagy dörrenés hasított az ideiglenesen beálló ideges csendbe. A lány szíve hangosan vert, sípolva vette a levegőt. Hátranézett. Az míves domborulatokkal ékesített ódon faajtó becsapódott mögötte. Éppen megnyugodott volna, hogy csak egy kósza légáramlat ijesztette meg, amikor visszafordult és sikítás helyett csak ártalmatlan nyögés tört fel a torkán. Vele szemben fekete alak állt, fejét leszegve a terem közepén.
Szavakat sziszegett hideg, visszataszitó hangján.
- Kedvesem, méghogy szellő egy ilyen nagy faajtót egy ilyen levegőtlen helyen...
Melody zihálva ült fel az ágyban. Mintha a nyitott ablakban mintha megrezdült volna a finom függöny. Fejéhez nyúlt, és megdöbbenve érzékelte, hogy forró, gyöngyöző homlokát csapzott haj veszi körül. A digitális óra kijelzője gúnyosan tudatta a lánnyal, hogy hajnali 3 óra múlt 11 perccel.
Melody ledobta magáról a takarót, hevült testét hidegzuhanyként érte a kintről beáramló friss levegő. Lecsavarta az íróasztalán álló műanyag palacknak a kupalját és nagyokat kortyolt a hűvös vízből.
Volt még 3-4 órája aludni, de jó ideig csak álmatlanul forgolódott az ágyában és az álmán tűnődött, amire különleges módon emlékezett. Nagy viszhangos terem, ajtócsapódás na és persze a hideg hang, megállíthatatlanul pörögtek a fejében az alábbi képkockák. Olyan élesen látta maga előtt, mintha TV-ben nézte volna.
Addig-addig gondolkodott, mígnem újra álomba szenderült.
- Atyám, Mel, minden rendben? Aludtál akár egy percet is?
Hannah és Melody az iskola felé sétáltak.
A lány fölkapta a fejét. Fájdalmasan nyilaltak belé az emlélek.
- Nem, nem igazán aludtam jól.
- Azért minden oké?
- Gondolom.
- Akkor jó.
Kínos csendben baktattak a buszmegálló felé, pedig köztük a csönd nem volt mindennapi. Melody az ajkát harapdálta és próbált valamit mondani, de semmi nem jutott eszébe. Hannah is csak az edzőcipőjének orrát nézte és a pulcsija ujját rángatta.
- Hannah. - szólalt meg végül Mel - Valami baj van?
A szőke lány összeszorította a száját és megrázta a fejét.
- Tehát valami baj van. - következtetett Melody.
Hannah elkeseredetten megdörzsölte a homlokát, majd könnyes szemmel barátnőjére nézett.
- Nem tudtam eddig elmondani, pedig próbáltam. Anya nemrég jött vissza egy üzleti útról Kaliforniából. Azt hittem tényleg csak a szokásos, de amikor megkérdeztem milyen volt, közölte, hogy ott kapott vezetői állást, és el kell költöznünk. Előző pénteken tudtam meg és azóta... - megtörölte a szemeit.
Némán átölelték egymást.
- Csak tudod, én egyáltalán nem akarok oda menni. Én itt megszoktam. Ráadásul már Cambridge-i egyetemet is kinéztem magamnak, tudod. És apát is itt kell hagynom.
Hannah szülei elváltak, az apja pedig Londonban lakott.
- Igen tudom. - mondta Melody - Azért majd felhívsz? - kérdezte és letörölt egy kibuggyanó könnycseppet.
- Persze. - nevetett a lány sírás közben. - Mit szólnál egy filmezős estéhez nálam?
- Az szuper lenne.
Késöbb még Hannah elmesélte a lánymosdóban és az udvaron a folytatást.
- Úgyhogy ahogy vége a sulinak indulunk. Nagy szomorú vagyok, hogy el kell menni, de azét izgatott is. Kalifornia, napos tengerpart, LA, meg egy csómó ismeretlen ember és hely.
- Nem fogsz unatkozni.
Hannah szomorúan mosolygott.
- Hát nem.
Francia óra után együtt mentek Hannahékhoz. Melody szerette a házat. Eltűnődött, ki fogja megvenni, ha a család elköltözik. Kié lesz az elegáns, fehér konyhabútor, a konyhasziget, a nagy terasz, a szuszogú falépcső, ki fog lakni Hannah babarózsaszín falú szobájában, a fehér lányos bútorokkal és ablaküléssel.
- Holiday vagy Csajok bosszúja? - kérdezte Hannah.
- Szerintem ebben a sorrendben. - válaszolt vigyorogva Melody.
A lány cinkosul biccentett, miközben a lapos TV-hez csatlakoztatott DVD lejátszót bütykölte.
- Lányok, nem leszek itthon, éjszaka jövök, rendben? Legyetek jók! - kiáltotta Hannah anyukája.
- Szia anyu! - válaszolt a lány.
- Csókolom! - mondta Melody is.
Cameron Diaz és Kate Winslet már nagyba cserélgették a lakásokat fél tizenegykor. A lányok pattogatott kukoricát rágcsátak, az arcukom villódzott a képernyő fénye.

Óriás dörrenés hátulról, Hannah felsikított, Melody pedig elvesztett az eszméletét az elméjét elborító sok ismeretlen hangtól és képtől.
Teljes csönd és sötétség.
Egy árny suhan ki az ablakon.
Egy másik a kertben áll.
Őt senki nem látja, de ő mindenkit lát.

17. Fejezet - EVERYTHING WILL BE OK! OR NOT?

A kertben ült. Magához híven az agyát jártatta éz az előző éjszakára gondolt.
Megállapította, hogy ez volt élete legfurcsább éjszakája és azt is tudta, hogy az elmúlt pár óra befolyásolta valamilyen szinten az életét. Felelőséget vállalt azzal, hogy titkot tart. Óriási, felbecsülhetetlen mértékű felelőséget. Megsimította a kávésbögre forró oldalát. A gőzölgő ital nyugtatóan hatott izgalmára. Gondolatati Devis felé kanyarodtak. A felkelő nap sugarait figyelte. Az egész olyan idilli volt. Aztán minden összeomlott, a lány megrezdült és felcsattant magában. Mit csinál?! Hülye napsugarakat néz és ábrándozik? Hiszen tegnap éjszaka fél háromkor ért haza és azóta egy percet sem aludt. Átvedlett a báliruhából melegítőre és forró kávéval kiült a kertbe.
Amúgy Melody imádta a kertet. Az ő kertjüket. Nem voltak szomszédok, csak a végeláthatatlan mező. Messzebb az autópája szalagha alig kivehetően. Öreg fák hatalmas lombkoronával és a kis pad, ahol Mel most is üldögélt.
Ettől függetlenül felkelt és a pokrócot maga után vonszolva befutott a házba.
Hogy mi történt a bál éjszakáján? Devis közölte lánnyal, hogy még rettentő sok mindent el kell mondania, de nem akarja kockaztatni az ideg összerpppanást Melodynál ezért napról napra, kíméletesen adná be a tudnivalót. Kiskanállal. Akár a gyógyszert. Ezután elváltak és a lány hazament a kavargó gondolataival.
Felszaladt az emeletre. Fogat mosott, megfürdött, átöltözött (farmerleggings, fehét póló, M-nyaklánc, edzőcipő).
Reggelinél a családjának elmesélte, hogy milyen jó is volt a bál, persze a nem publikus részeket figyelmesen kihagyta. Aztán amilyen gyorsam csak tudott a Milross farm felé indult. Ekkor mar a nap magasan járt, délelőtt kilenc óra volt. Fél úton járhatott. Ezen az útszakaszon a fák alagútként hajoltak az útra eltakarva a forró sugarakat. Valaki állt az alagút végén, egy férfi alak. A lány lelassított, mire az alak eltűnt. Egy másodperc múlva Devis jelent meg előtte alig volt köztük pár centi. A lány hatraugrott és a hevesen dobogó szívére szorította a kezét.
- Megijesztettelek! - vigyorgott a fiú.
- Uh, öhm igen és ez nem vicces.
- Bocsáss meg. - hajolt meg elegánsan Devis.
- Amúgy is téged kerestelek. - mondta oda sem figyelve a srácra - Készen állok a következő adagra.
- Nos dackirálynő - komolyodott el Devis - biztos vagy benne?
- Persze. - nézett vissza Melody a fiúra.
- Tehát nem félsz tőlem... ettől az egésztől?
- Mi?! Nem... miért kellene? - kérdezte szemét forgatva a lány.
- Bizonyos mértékben és értelemben igen. Nem teljesen veszélytelen.
- Nos uram, kijelenthetem, hogy nincsenek kétségeim a dologgal kapcsolatban.
Devis elmosolyodott.
- Igen is, hölgyem! - és haptákba vágta magát.
Ketten sétáltal ki az ,,alagútból‘‘. Amikor kiértek, letértek az útról és lehuppantak a zöld fűbe.
- Szóval... mivel folytatod?
- Varj egy percet! - mondta Devis. És ezzel eltűnt. A lány először meglepődött, de rögtön meg is nyugodott. Ez normális. Vagy mi.
Nemsokára Devis megjelent kezében egy csomag csokiskekszel és két palack ásványvízzel.
- Gondoltam ez elmaradhatatlan. - mosolygott.
- És milyen jól gondoltad! - kiáltott Mel. Devis leült a földre.
- Hol is hagytam abba? Ó, igen. A feladatunk az embereket védeni. De csak fizikailag tudunk segíteni rajtuk. A lelki gondjaikon egyáltalán nem. Ha egy halandót fizikai fájdalom vagy sérülés éri, az azt jelenti, hogy az árnyékőre elpusztult vagy elhagyta. Erről majd még beszélek. Gondolhatod, hogy a mai világba hogy fogyunk. Repülőgépszerencsétlenségek, katasztrófák, háborúk... A lényeg, hogy mi mindig ott vagyunk az emberekkel. Minden embernek egy árnyékőre van, akit 16 éves korában kap meg. Általában az ember és az árnyékőr ugyan annyi idős, de vannak rendhagyó esetek.
- Várj egy pillanatot! Nekem tudod ki az árnyékőröm? - kérdezte a lány.
Devis lehajtotta a fejét.
- Igen. Ez az egy dolog, amit biztos hogy nem mondhatok el neked. Légyszíves erről ne is kérdezz.
- De... ugye nem te vagy?
A fiú szomorúan ingatta a fejét.
- Nem. - kihúzta magát - Tehát általában láthatatlanok vagyunk, de mind láthaóvá válhatunk az emberi szemnek is.
- Értem. - elvett egy kekszet és beleharapott - Ez nagyon finom!
- Igen. Az egyik kedvencem az emberek világából. - keserűen mosolygott - Mindig apám vett nekem ilyet.
- Részvétem. - szólt Melody.
- Köszönöm. - hunyorított a szemével, ahogy a nap felé fordult aztán a keksz csomagolását kezdte piszkálni - Utálom amikor az emberek azt mondják, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy az apád rákos. Aztán sajnálom, hogy ez történik veled. Végül sajnálom, hogy az apád meghalt, hogy egyedül maradtál és sajnálom hogy ott kellett hagynod Londot. Kegszívesebben ráordítanék az illetőre, hogy én is sajnálom, tudod! - kínos csendben ültek - izé, sajnálom. Bocsi, hogy ezt rádzúdítottam.
Egyszerre nevettek fel.
- Semmi baj! - nevetett a lány. - Azt hiszem most valami nagy életigazságot kellene arról mondanom, hogy minden rendben lesz...
A fiú a hátára dőlt, és a lány követte.
- Soha nem lesz minden rendben.
- Hű! Ez pesszimistán hangzott! Gondolj bele, két és fél hét és vége a sulinak! Akkor meg mi gond lehet!?
Nevetésüket messze vitte a szél.